A Zöldséges

10 tipp az egész éven át tartó egészséghez

2019. február 21. - Zöldséges.com

Az egészséges életmódra vonatkozó fogadalmakat nem mindig könnyű betartani. Biztosan előfordult már veled is, hogy eltökéltél valamit, azonban egy kicsit megcsúsztál vele. De nincs ezzel semmi baj, légy elnéző magaddal szemben és tanulj az esetből. Éppen ezért gyűjtöttünk most össze pár egészségtippet, ami segíthet a helyes táplálkozásra vonatkozó újévi fogadalmait megtartásában.

1. Igyál több vizet

pexels-photo-1458671.jpeg

Ha a víz étel lenne, ott díszelegne a toplistások között. Amellett, hogy segíti az emésztést, tisztítja a bőrt, elnyomja az étvágyat, megelőzheti a szívbetegségeket is. Egyes kutatások még azt is állítják, hogy anyagcsere serkentő hatással is bír, ami pedig a fogyókúránál is nagy segítség. A napi nyolc pohár vizes tanács manapság megdőlni látszik ugyan, de attól még semmiképp sem árt, és lényegesen jobb, mintha cukros üdítőkkel és szintetikus energiaitalokkal bombáznánk folyamatosan a szervezetünket.

2. Tankold meg zöldséggel a hűtődet

pexels-photo-257816.jpeg

A lehetőségeidhez mérten próbálj bevásárolni friss zöldségből és gyümölcsből, majd szánj egy kis időt arra, hogy megmosod, felaprítod és eltárolod őket a hűtőszekrényedben. Érdemes ügyelned arra is, hogy legyen készleten egy kis salátaöntet. Ezután már csak annyi a dolgod, hogy munkába indulás előtt hozzáadsz a napi ebédedhez néhány zöld finomságot, és már meg is van a szükséges vitaminmennyiség az adott napra.

3. Minél színesebb, annál táplálóbb

pexels-photo-1367243.jpeg

A zöldségek és gyümölcsök esetében íratlan szabály, hogy valami minél élénkebb színű, annál egészségesebb. Például a tök, sárgarépa, spenót és kivi tele van vitaminokkal, ásványi anyagokkal és antioxidánsokkal. A fehéres és bézs színű ételek, mint például a sajt, sültburgonya, fehér rizs, fehér liszt és fehér cukor esetében ajánlott figyelni a mértékletességre, ugyanis magas a transzzsír tartalmuk, valamint erős feldolgozottságok miatt alacsony a tápanyagértékük. Zöldségek fogyasztása esetén pedig, ha a héj élénkebb színű mint a belső, érdemes hámozatlanul hagyni, ugyanis így jelentős vitamin mennyiséget nyerünk. Kiváló példa erre az uborka vagy a cukkini.

4. Vezess étkezési naplót

pexels-photo-733857.jpeg

Így tudatosan nyomon tudod követni, hogy mit eszel és mit nem. Ha kedved tartja, még a bevitt tápanyag mennyiséget is vezetheted. Ugyan kevesen ismerik el, de az elhízás egyik leggyakoribb oka a rendszertelen táplálkozás. Egy jól vezetett étkezési naplóval azonban sok bonyodalom megelőzhető lehet, illetve kiváló első lépés a tudatos életmód irányába.

5. Kezdj el szelektálni

pexels-photo-1367243_1.jpeg

Nem érdemes egymenetben átdolgozni a teljes étkezési rendszerünket, mert előbb utóbb káosz lesz a vége. Azonban ha lépésről lépésre cselekszünk, az hosszútávon igen célravezető lehet. Kezdetnek például érdemes kipróbálni a szójatejet a hagyományos helyett, vagy akár a vöröshús bevitelt is csökkenthetjük egy kicsivel.

6. Nem ennél egy almát?

pexels-photo-588587.jpeg

Néha nehéz megállapítani, hogy hol van a határ a jóllakottság és a túlevés között. Ennek az az oka, hogy beletelhet akár 15 percbe is, amíg az emésztőrendszeredből küldött jelek a teltségérzetről eljussanak az agyadig. Ezt úgy tudod kivédeni, hogy kicsit lassabban eszel, ennek hatására az agyad is tartani tudja a tempót. Vagy kérdezd meg magadtól, hogy elfogadnál-e egy almát, ha valaki most megkínálna vele. Ha a válaszod nemleges lenne, akkor feltehetőleg csak azért eszel éppen, mert enni akarsz, nem pedig azért, mert valóban éhes vagy. Mellesleg néha tényleg hasznosabb lehet beleharapni egy jó almába, mint kekszet rágcsálni.

7. Tele van a hűtőd zöldséggel? Piríts fokhagymát!

pexels-photo-1192031.jpeg

Biztosan te is rengetegszer hallottad már, hogy sok zöldséget kell enni, lehetőleg évszak szerint. De gyakran előfordul, hogy a rengeteg zöldség ott van a hűtődben, de megromlik, mert nem tudsz vele mit kezdeni. Ilyenkor nem kell mást tenned, mint felaprítani őket, és némi olívaolaj, illetve fokhagyma kíséretben pirítani rajtuk egy kicsit. A kelbimbótól kezdve az articsókáig szinte minden zöldségnél beválik ez a módszer.

8. Reggelizz minden nap

pexels-photo-103124.jpeg

Sokan vagyunk, akik a mindennapi rohanásban hajlamosak vagyunk átpriorizálni a rendszerszintű táplálkozást. Ilyenkor jön az, amikor fagyasztott pizzát eszünk ebédre, miközben épp a számítógépet nyomkodva próbálunk egyszerre többfelé figyelni, vagy amikor reggeli induláskor csak bekapunk egy gyors müzliszeletet. Jó esetben. Azonban érdemes bevezetni az olyan reggelizést, ami valamennyire táplál is. Nem véletlenül mondják azt, hogy a reggeli a nap legfontosabb étkezése. De természetesen tudjuk mi is, hogy reggelente szűkös az idő, ezért nem is javaslunk különösebben bonyolult dolgokat. Ha reggelente csak egy pár tojást vagy pirítóst egy kis vajjal, sajttal és zöldhagymával kiegészítve veszünk magunkhoz, máris jól indul a napunk.

9. Csomagold el a felét

pexels-photo-1640770.jpeg

Nagyon sok étteremre jellemző, hogy olyan nagy adag ételeket szolgálnak fel, amit nem mindenki tud egymenetben megenni. Ha magadra ismertél, a következőt teheted ilyenkor: a rendelésnél megkéred a pincért, hogy felezze meg az adagot és az egyik felét csomagolja be elvitelre. Így nem esel kísértésbe, hogy belekezdj az étel második felébe, amit végül nem tudsz befejezni, és megvan másnapra az ebéded.

10. Ha fel van címkézve, ne edd meg

pexels-photo-1508666.jpeg

Úgyis ez a legegyszerűbb módja annak, hogy tápláló élelemhez juss. Spórold meg magadnak az időt, amit a kalóriaadatok és zsírszintek olvasgatásával töltesz. Az egészben árusított zöldségek és gyümölcsöket általában nem szokták címkével ellátni. Ahogy azokat sem, amik nem estek át különféle feldolgozásokon, szeleteléseken és kémiai módosításokon. Válaszd inkább a friss, feldolgozatlan termékeket. Hidd el, jobban jársz.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://azoldseges.blog.hu/api/trackback/id/tr3314640986

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása