A Zöldséges

5 érdekesség, amit nem tudtál a burgonyáról!

2020. október 01. - Zöldséges.com

jeshoots-com-fp1x-x7dwds-unsplash.png
Az év ezen szakaszában dübörög a burgonyaszezon, csak úgy mint nagyjából az év többi szakaszában is. Szerintem senki sem tudja elképzelni úgy a heti étkezését, hogy legalább egy-kétszer nem csempészik burgonyát családja tányérjára valamilyen formában...

Vannak országok, ahol átlagosan az emberek évente akár száz kilót is fogyasztanak ebből a zöldségből, innen is látszik, hogy az egyik legszeretettebb zöldsége az emberiségnek ez a rengeteg néven elhíresült zöldség.


A mai blogban összeszedek neked néhány tényt, amit valószínűleg nem is sejtettél a krumpliról, remélem sikerül meglepnem.


1. A rögös út, ahogyan az egyik legszeretettebb zöldséggé vált

 

Kevesen tudják, de nagyon rögös utat kellett bejárnia, míg megmászta a trónig –legalábbis a tányérunkig- vezető utat. A burgonyát Európába 1565-ben a spanyolok hozták be Amerikából az egyik felfedező útjuk alkalmával. Akkoriban már az indiánok egyik fő tápláléka volt, ők már időszámításunk előtt is szívesen fogyasztották a zöldséget. Európában meglehetősen zárkózottan fogadták a furcsa gumókat, sok helyen elterjedt, hogy mérgező és betegségeket terjeszt. Nem segített a helyzeten, hogy a növény szára és levelei ténylegesen mérgezőek, és először ezeket próbálták meg elfogyasztani az emberek. Közel 200 évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy a tudósok bebizonyítsák, a gumó ténylegesen fogyasztható, és tápláló ételeket lehet belőle készíteni. Ahhoz, hogy az új nézetet mindenkivel elfogadtassák, több országban is cselhez folyamodtak. A krumpliföldeket katonákkal őriztették, ezzel felkeltve a hétköznapi emberek érdeklődését, akik maguk is részesülni akartak az értékes terményből, és hamar loptak is belőle. Ezután pedig már megállíthatatlanul terjedt szerte a világon.

 

2. Vitaminokban gazdag zöldség


Gazdag C-vitamin forrás, a hajósok a skorbut elleni védekezésben is felhasználták. A nyers nyári burgonyában található a legtöbb C-vitamin, míg a hőkezelt változatok közül a héjában sült tartalmazza nagy mennyiségben. Ezenkívül A- és B-vitamin tartalma is számottevő. Pontosabban a B-vitaminok közül a B1-, B2 és B6-vitamin. Kálium, foszfor, magnézium és vas is található benne.
Fontos tudni, hogy A C-vitamin tartalma akkor a legmagasabb, amikor betakarítják, és ez a hosszas tárolás következtében folyamatosan csökken, ezért ezt is frissen a legjobb fogyasztani. Érdemes tudni azt is, hogy nem csak a főzés során veszít a C-vitamin tartalmából, hanem már az előkészítés során is. Ugyanis a burgonya a levegő hatására fokozatosan elveszíti a C-vitamin tartalmát, ezért minél több vágási felület van rajta, annál kevesebb marad benne.


3. A burgonya fajták sokasága

 

Régen nem volt sok burgonyafajta, de ez mára megváltozott. Több ezer fajta található meg szerte a világon, melyeket élelmezési célokra termesztenek, és a számuk folyamatosan nő. A hétköznapi emberek számára néhány új fajta burgonya úgy tűnhet, hogy génmodosított, mesterségesen színezettek, de ez nem igaz. A színes burgonyafajták is nemesítés útján jöttek létre, sőt, ízük sem sokban különbözik a ’sima’ burgonyától ilyenek péládul a Skót-felföldi vörös, vagy a Svájci kék burgonya. 

 

4. Széles felhasználhatóság és még egy kis történelem

 

A burgonyát nem csupán étkezési célokra használják, hanem állatok takarmányozására egyaránt alkalmas, ugyanakkor a szeszgyártás egyik alapanyaga is, valamint a gyógyszeripar részére is fontos nyersanyag. Innen is láthatjuk, milyen fontos egy növény az emberiség számára, ez megmutatkozott a történelem folyamán már többször is, például az elszegényedett Írországban szörnyű tragédiához vezetett, amikor 1845-ben a lakosság nagy részének táplálékául szolgáló burgonyát betegség támadta meg, és szinte az egész termést elpusztította, aminek következtében több mint egy millió ember halt éhen.


5. Az édesburgonya nem is burgonya?

 

Meg fogsz lepődni, de az édesburgonya –vagy batáta- nem a burgonyafélék családjába tartozik, csupán a kinézete miatt nevezik így. Íze fajtánként eltérő, és inkább a gesztenyéhez vagy a sütőtökhöz hasoníthat. Továbbá érdekesség még, hogy ennek a növénynek nem a gumóját fogyasztjuk, hanem a gyökerét.

A bejegyzés trackback címe:

https://azoldseges.blog.hu/api/trackback/id/tr5116223778

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása