„Minden nap egy alma, az orvost távol tartja." – állítja egy régi angol közmondás. Az almának talán minden más gyümölcsnél több manifesztációja létezik szerte a világban. A legendák szerint kulcsfontosságú jelentősége volt már a Bibliában is, dobogós helyen szerepel a világ legtöbbet fogyasztott gyümölcseinek toplistáján, illetve Hófehérke történetében is helyet kapott. Na meg tizenkét éve már, hogy szorosan összefonódott az okostelefonokkal. Egy nemrégiben napvilágot látott Európát és Nyugat-Ázsiát felölelő régészeti kutatás leletei olyan történeti, paleontológiai és genetikai adatokat tárt fel, amelyek teljesen új fejezetet nyitnak az alma származásának idővonalán.

Az alma minden kétséget kizáróan a világ egyik legismertebb gyümölcse. Mérsékelt égövi környezetben terem, kiváló energiaforrás és remekül oltja a szomjat. A klasszicista művészetekben pedig a nagy, piros színű gyümölcsök is rendkívül közkedvelt motívumok voltak, amelyek csak tovább igazolják a tényt, miszerint Dél-Európa lakói körében több mint kétezer évre nyúlik vissza az alma közismertsége. Mindemellett pedig különféle régészeti lelőhelyeken talált ősi almamagok bizonyítják, hogy Európa mellett Nyugat-Ázsiában már hozzávetőlegesen több mint tízezer évvel ezelőtt is nagy népszerűségnek örvendett az almafogyasztás.

Számos közelmúltbéli genetikai vizsgálat kimutatta, hogy a modern alma legalább négy vadon élő alma populáció hibridje, és a kutatók feltételezései szerint a Selyemút kereskedelmi útvonalai során kerültek „összehozásra”, majd az évek során az említett különféle vadalmák összességeként keletkezett a ma is ismert alma. Az eurázsiai helyszíneken konzervált magvak formájában fellelésre kerültek az alma régészeti maradványai, tehát ezek a felfedezések alátámasztják azt az elképzelést, mely szerint a gyümölcs- és diófák azon áruk közé tartoztak, amelyek ezeken a korai kereskedelmi útvonalakon gyakran megfordultak. Egy kaliforniai egyetem által publikált tanulmány is közzétette, hogy a modern alma genetikai anyagának nagy része a Kazahsztán Tien Shan-hegységének ősi kereskedelmi útvonalainak szívéből származik. Továbbá a cserekereskedelm felelős a hibridizációs folyamatokért is, amelyek eredményeképpen megjelentek a piacon a nagy, piros és édes gyümölcsök.

A kutatók számára további fontos kérdés, hogy a nagyobb gyümölcsök előállítása során kialakult almafák hogyan és mikor alakulnak ki, mivel a gyümölcsfák nem feltétlenül ugyanazt az utat követik, mint más, jobban megértett növények, például gabonafélék vagy hüvelyesek. Ilyen formában a modern növények evolúciós feldolgozásának megismerése segíthet a tudósoknak a „háziasítás” folyamatának értelmezésében. A húsos, édes gyümölcsök genetikai evolúciójának háttere az állati élővilághoz való igazodásban keresendő. Ebben a gyümölcskategóriában az olyan kisebb termetű gyümölcsök, mint például cseresznye, málna vagy meggy a madarak számára jelentenek finomon csemegét azáltal, hogy igazodtak azok fizikai és biológiai adottságaihoz.

Azonban a család bizonyos fái, például az alma, a körte, a birs és az őszibarack, amelyek a vadonban alakultak ki, túl nagyok ahhoz, hogy egy madár is könnyedén elfogyaszthassa őket. A különböző genetikai bizonyítékok arra utalnak, hogy ezek a nagy gyümölcsök több millió évvel ezelőtt alakultak ki, mielőtt az emberek megkezdték volna azok termesztését. Az evolúciós bizonyítékok arra utalnak, hogy a nagy gyümölcsök fejlődése adaptálódott a nagytestű állatokhoz, amelyek képesek voltak azok gondnélküli elfogyasztására. Ilyenek voltak például a medvék vagy a mai házilovak ősei. Az utolsó jégkorszak vége előtt azonban még sok más nagy emlős élt az európai tájon, mint a vadlovak és a szarvasok.  A feltárások alapján a vadalmák vetőmagjai a jégkorszak teljes leforgása alatt nem mozdultak helyrajzi szempontból.

Azonban az utolsó jégkorszak után a megjelenő embercsoportok a Selyemút mentén ingázva a teljes eurázsiai szakaszon elterjesztették a vadon élő almafa populációkat. Amikor már kellően helyre állt az ökológiai egyensúly és működés, a méhek és más beporozó állatok is munkához fogtak. Az így keletkezett gyümölcsök még nagyobb méretűek lettek, mint korábban voltak. Ez pedig az emberek figyelmét is felkeltette, amelynek hatására nekiláttak azok szaporításárnak, ezzel pedig sikeresen megőrizve az újonnan kialakult génállományt.

Ez a felfedezés megkérdőjelezi a „domesztikáció” meghatározását, és azt mutatja, hogy nincsen olyan jellegű evolúciós modell, amely egy kalap alá képes venni minden emberi és növényi fejlődést. Összességénen tehát vannak olyan növények, amelyek esetében a tenyésztés évezredekig tartott, és nagyban hozzájárult az ember általi „rásegítés”. Aztán előfordulnak olyanok is, ahol elsősorban a jégkorszak és a hibridizáció felelős a morfológiai változásokért. Mindent összevetve tehát a konyhánk pultjára kerülő almák bizonyos értelemben kalandos evolúciós előélettel rendelkeznek, illetve az olyan környezeti behatások mellett, mint a jégkorszak, a selyemúti kereskedők is hozzájárultak ahhoz, ahogyan és ahol ma előfordulnak.