Már tíz napja, hogy 2019 áll a naptár elején, én pedig lassan egy hete jöttem haza Izraelből, ahol 10 nap leforgása alatt ,négy évszakon és több száz kilométeren - hegyen, völgyön, tengeren - át vettem be a Szentföldet. Az utazás előtt tartottam tőle, hogy a fura étkezési szokásaim miatt éhen fogok halni, így becsempésztem pár müzli illetve zabszeletet is az országba, biztos, ami sicher alapon, aztán gyakorlatilag mindet haza is hoztam. Hogy miért? Azt alant olvashatjátok! ;) 

Gondoltam én, hogy a havas magyar decemberből, majd a nap sütötte Közel-Keleten pihenem ki az év fáradalmait, erre gyakorlatilag az út felében az egyiptomi hét csapást idéztük, Jeruzsálem arany városában még egy havas eső is megörvendeztetett minket. Ha a sáskák is megjelentek volna, tuti az életemet kezdem el félteni első szülöttként, így nem aprózva el a dolgokat gondoltam kimaxolom a gasztronómiai élményeimet, nem megyünk éhesen a túlvilágra.  Így ettem mindent mi belém fért, és "szem-szájnak ingere". 

Első állomásunk északon volt, a Kineret-tó partján. Mivel az egész nap gyakorlatilag utazással telt, farkaséhesen estünk be a hotelba. Ahol meglepetésemre a iskolai menza hangulatot idéző külső mögött, egy korrekt kis étterem színvonala húzódott meg. Roskadási rakott salátás tálak, leves, frissen sültek és legnagyobb kedvencem HUMUSZ! Amiből első este egy kanálnyit se ettem, mert mire felfedeztem, elfogyott. Sebaj - gondoltam - majd reggel. Na ezt ahogy Móricka elképzelte, hiszen ki tudja miért - ?! - reggelire nem nagyon fogyasztják. A tíznapos körút alatt egy kezemen megszámolom hány szállásunkon láttam kitéve ezt is. No de azért éhen nem haltam, és ha már vacsora, meg első nap, illik valami desszerttel is megkoronázni, ami itt a malabi névre keresztelt zselés édességet foglalta magába. Ez egy kukoricakeményítőből készült tejes puding, aminek mi itt egy gyümölcsös változatát is kóstoltuk. Nem vagyok ezeknek a szimplán csak zseléből álló édességeknek a nagy barátja, most se lettem az. Viszont a reggelire tálalt "sweet chees"-es palacsinta - ami gyakorlatilag a mi túrós palánkat idézi - majdnem jobb volt, mint nagyanyámé. Sőt itt egy dologban biztos lehet az utazó, még a legutolsó beduin sátorban is lesz valami sütemény reggelire kirakva. 

Másnap a Noéért és bárkájáért kiáltó esőzésben másztunk fel a Golan-fennsíkra.  Ahol az idegenvezetőnk egy szokás szerint a knaffe nevű süteménnyel - mondom, hogy mindenhol sütemény van! Nem is értem, hogy nem cukorbetegek...- köszöntött minek. Kinézetét tekintve le se tagadhatná, hogy melyik régióból származik, viszont hiába áll aprított tésztából, lágy sajtból és édes szirupból, nem annyira édes, mint a baklava. Sőt, nagyon finom, főleg melegen, pisztáciával a tetején. Engem megvett. 

Nem vagyok egy nagy húsevő, sőt mostanában még annyira se, mint korábban. Így kis túlzással, 10 napig falafelen éltem. Nagyon szeretem a kis csicseriborsó golyókat, és itt a legutolsó tel avivi piaci bódés is messze magasan veri az otthon kaphatókat. A legjobbat a jeruzsálemi Mahane Yehuda piactól pár utcányira ettük, ahová izraeli ismerősünk vitt el minket, a tulaj pedig annyira megörült a septiben megrendelt hat adag laffába csomagolt falafelnek, hogy grátisz kaptunk egy nagy adag rósejbnit. Ami a csúcsok csúcsa volt számomra, hiszen azon kívül, hogy alapjáraton krumplit krumplival, ezt itt rendes, földet látott, friss burgonyából készült, nem pedig hónapokig a mélyhűtőben alvó mirelitből. Utána a piacon evett rugelach pedig pedig csak fokozta az élményt. Hiszen ez a itthon is kapható - pl a Princessben - kvázi csokis tekercs maga volt a manna, nevezett pékség láncnak pedig van hova fejlődnie. 

Nálam a reggelek kávéval indulnak és ameddig legalább egy kortyot nem ittam belőle ne is szólj hozzám. Miért mondom ezt? Nos az év utolsó napját egy beduin táborban töltöttük, ahol #handmade bediun kávét kaptunk, ez az a fajta aminél meg kell várni, hogy a zacc leülepedjen, csak utána lehet bele inni, a végén meg még jósolhatunk is belőle. Itt kóstoltam meg a datolyakrémet is. Ha valóban kifogy a világ Nutella készlete, tuti világhódító útra indul emez. Sűrű, krémes,  édes, és finom.

Ám amit a legjobban szerettem, a legjobban értékeltem a kint töltött tíz nap alatt, az a rengeteg zöldség, gyümölcs és saláta volt. Egyszerűen nem lehetett olyan helyre menni, ahol ne lett volna roskadásig tele az asztal velük, és mind friss volt és ízletes mindig. Bár azt mondtam az jeruzsálemi havas esőben gyalogolva, hogy nincs az a Mózes és kettéváló Vörös-tenger, ami miatt ide költöznék, azért a végére a megannyi finomság, és az Aroma kávézólánc igen csak megingatott. Mind a jeruzsálemi, mind a tel avivi piac megér egy túrát, főleg a kézilabda nagyságú gránátalmák látványa miatt is, az áruk minőségről nem is beszélve.  Ám ameddig utam nem visz oda vissza újar, addig marad a honi piac, és a Zöldséges.com! :) 

(Képek: Elena Dijour/Shutterstock.com, We Heart It, saját)